Ugrás a tartalomra
Egyéni és csoportos lovasóra lovastanárral
Tanfolyam Időtartama
1 óra
Költség
8000-12000 Ft

Teljesen kezdő szinttől és kortalanul elérhető, sőt, ajánlott már az alapokat is helyes módon lefektetni, hiszen nem mindegy, mi és hogyan rögzül.

Diplomás lovastanár, edző, lókiképző vagyok, objektív látásmóddal, tudásomra igényes, őszinte szakmai hozzáállással. Elsősorban a lovas ismeretek elmélyítésében és a fejlődés kísérésében tudok segíteni. Edzőként lovakat L-M szintig tudok képezni, de magasabb szinteken is van tudásbeli elmélyültségem, így tudok reflektálni a helyes hajlítottságra, egyensúlyra és állapotokra minden jármódban, a klasszikus lókiképzés elvei szerint. Licenszem van Working Equitation edzőként és bíróként, az FEI versenyek világában is szereztem kellő jártasságot ahhoz, hogy a környékbeliek ambícióit megfelelően tudjam segíteni, vagy továbbirányítsam őket a megfelelő edzőhöz, de alapvetően nem az utóbbi terület a fő tevékenységi köröm. A helyes ülést és lókiképzési alapokat viszont kifejezetten hatékonyan tudom tanítani, hogy megértsd, és megfejlődd az elakadásaidat, vagy elkerüld a rossz beidegződéseket. Ezek nélkül nincs eredmény magasabb szinten, alacsonyabb szinten pedig nagyobb a kockázat.

 Az edzés során nagy hangsúlyt fektetek az elméletre: a lovaglás és lókiképzés egy nagy, szervesen összefüggő rendszer. Akkor érted meg igazán a tanultakat, ha azt a fejedben bele tudod helyezni ebbe a bizonyos rendszerbe, és meg tudod élni, milyen érzés kapcsolódik hozzá.
Az érzések átéléséhez elengedhetetlen, hogy biztonságban érezd magad a lovon, és lelkileg fel tudj oldódni. Ehhez nagy segítség a Lovasudvar nyugodt légköre és természetes környezete, valamint az általam képzett lovak jólneveltsége. Nem folyik párhuzamosan másik edzés, ha kell, se lovasok, se más emberek nem lesznek a pályán, vagy annak közelében, teljesen intim légkör segít a kibontakozásban.

Az edzések során mindent megteszek azért, hogy tudásod egy logikus rendszerbe állhasson össze a Te fejedben, hogy aztán később innen táplálkozva, önállóan is képes legyél a feladatok megoldására, ok-okozati viszonyok felismerésére és kezelésére, vagy rövidebben fogalmazva: a kiegyensúlyozott, önálló lovas élmények megélésére, akár terepen, akár rendezvényen, versenyen vagy otthon. 

Jelentkezés, fizetés:
Előzetes telefonos egyeztetés kérhető SMS-ben a +36202400301 telefonszámra, és visszahívlak amint tudlak. A telefont munkám miatt sajnos nem tudom mindig felvenni.
Időpontegyeztetés után küldöm az elektronikus számlát, aminek kiegyenlítése után tudunk időpontot adni.

Árazás:
Egyéni lovasóra lóhasználattal: 12000Ft /óra, vagy 50.000Ft/ öt alkalmas bérlet
Csoportos lovasóra lóhasználattal: 10.000Ft /óra, vagy 40.000Ft/ öt alkalmas bérlet
Zöldlovas Egyesület kedvezménnyel: mínusz 2000Ft/ óra