Ugrás a tartalomra
Kakasvár, Gömöri Lovaasudvar, rendezvény, tábor Gömörszőlős

A Kakasvári Porták immár több, mint 35. esztendeje állnak a családos táborok, tánctáborok, művésztelepek, túrázók, alkotó közösségek rendelkezésére. Három összkomfortos vendégházban, két rendezvénycsűrben, és két további szállásépületben tudunk programokat, táborokat fogadni, illetve a több évtizedes rutin és helyismeret mellett, szívesen segítünk a szervezésben, lebonyolításban.

Táborok, rendezvények szervezéséhez kérünk egy rövid, átfogó leírást a kakasvar@gmail.com címre, telefonos elérhetőség megadásával, és a részletek egyeztetésére visszahívjuk.

A szilvafa és diófa ligetes, szabadon átjárható árnyékos udvarok sora a Kakasvár néven ismert falurész, ami egybefüggő családi örökség É.Kovács László és felesége, a nagyszülők hagyatékából. A Kakasvár számos kincset rejt, több festőgalériának, néprajzi gyűjteménynek ad otthont, ami által megismerhető a család, és a falu szellemi öröksége, története, és ezzel összefonódva az egykori falusi ember élete, természetkapcsolata. Mindez Gömörszőlős ófalujában, ahol ezt a gazdag hagyatékot most a család helyben maradt, következő generációi viszik tovább, immár felújított szállásépületekkel, lovas gazdasággal kiegészülve.
A Kakasvár a falu legmagasabb lakóterülete, festői panorámával a gömöri dombokra, erdőkre. Rendezvények szemszögéből hatalmas előnye, hogy a "szomszédok is mi vagyunk", valamint Gömörszőlős ófalujában van, ahová a zsákfalukra jellemző gyér autóforgalomnak is a töedéke ér el, mégis közel van a többi falubeli programhelyszínhez.
A gazdasághoz lovak, gyümölcsfák, mulcsos erdőkertek tartoznak, számos melléképülettel. A terület akkora, hogy nem lehet látni a határait, három osztálynyi gyereket el tud bújtatni egy nagyobb számháború csatában. 

Közösségekre tervezve:

 A családnak generációkra visszanyúló tapasztalata van a helyi közösségi programok, táborok szervezésében és lebonyolításában. Ezt a tapasztalatot felhasználva, a felújítások során kifejezetten a közösségek igényeire terveztük, alakítottuk az épületeket. 

  • Tér, tér, tér... Minden irányban. Ha nem elég, akkor bővíthető.
  • Mindenütt konnektorok. Mindenhol. Lehet laptopot tölteni a fák között, a csűrökben, a teraszokon, bárhol, hogy szabadon alkothasson, vagy akár dolgozhasson a modern ember. Lesz elég hely bedugni mellé a drónt, telefont, projektort, stb. Minden kézre esik, és szem előtt van.
  • Világítás mindenütt, mindenhogyan. Szabadon variálható hangulatlámpák, reflektorok, mozgásérzékelős világítások.
  • Nagy konyha, étkező, asztalok.
  • Munkaasztal, munkapultok, zsúrkocsik bent, és  szabad téren egyaránt.
  • Igényekre szabható ágyelosztási lehetőség.
  • Kreatív házigazdák.

 

NOMÁDOKNAK, SÁTRASOKNAK:

Az udvar biztonságában, csendjében lehet nomadizálni, sátrazni, bivakolni. 
Felhőszakadás esetén közösségi csűrjeink menedéket nyújtanak, nem kell a sátorban ázni-fázni.
A csűrteraszon van szabadon használható vízforraló, alap konyhai felszerelés, panorámával a közeli erdőre, lovak legelőjére.

 

Amit Gömörszőlős turisztikájáról tudni érdemes:

  • Erdők, mezők, dombok, természet: Benne élünk, körülvesz és befogad. Vigyázunk rá. A Kakasvár mindemellett a falu peremén, annak is legmagasabb portáján fekszik, csodás panorámával, lovak legelőjének szomszédságában, erdőközelben. Kirándulni bármikor, bármerre érdemes elindulni innen. A gömöri dombok változatosan kanyarognak, országosan egyedi arculatot festve. Minden dombtetőről egy másik kis világ, újabb perspektíva tárul elénk, mindez vadregényes, sok helyen érintetlen természeti látképpel. A növény és állatfajok diverzitása kiemelkedő, őzekkel, szarvasokkal, védett orchideákkal nagy számban találkozhatunk barangolásunk során. 
  • Nyugalom, béke, harmónia: Gömörszőlős apró zsákfalucska, így alig járnak autók az utakon. Igazi, elvonulásra alkalmas hely, hagyományos építészeti értékekkel, beszélgetésre, elmélyülésre, alkotásra ideális zugokkal, árnyas parkokkal. Festő, alkotótáboroknak kifogyhatatlan téma és inspirációs lehetőség.
  • Nyitottság, szabasdág, biztonság: Mint ahogy a legtöbb bemutatótér és múzeum, a falu kapui is nyitva állnak, kiemelkedő a közbiztonság. Bajmegelőző kamerák azért vannak, rossz tapasztalatok és felelőtlenség távoltartására.
  • Lovak, lovaglás, lovasbarát település: Egyéni lovasprogramokra lehet jelentkezni a Gömöri Lovasudvarban, közvetlenül a Kakasvári Vendégház szomszédságában. Csak előre megbeszélt és lefoglalt időpontban tudunk rendelkezésre állni, más időpontban a Lovasudvar nem látogatható! Az itt zajló szakmai munkát és a lovak pihenését köszönjük, hogy tiszteletben tartják. 
    A Lovasudvar elkötelezett a minőségi, magas szintű lovasoktatás és lókiképzés mellett, így lovak bérlése, turisztikai célú terep és iskolalovagoltatás nálunk nincs! Van viszont egyéni oktatás, személyre szabott lovas élményprogram gyerekeknek és felnőtteknek is, ezekről a meseudvar.hu/lovaglas oldalunkon lehet tájékozódni. További érdekességképpen Gömörszőlősön sok lótartó él, akik háznál, vagy közös ménesben tartják hátaslovaikat, így könnyen bele lehet futni lovasokba mind a falun belül, mind a dombokat, határt járva. Igazi kis lovas közösséget alkotunk.
  • Ökológiai személet, fenntarthatóság, mélymulcsos kertművelés és képzések: A faluban mártöbb, mint 30. éve tevékenykedik az Ökológiai Intézet, a fenntarthatóbb életmód alternatíváit bemutató és népszerűsítő oktatóközpontjában számos programlehetőség keretében lehet tanulni. Gyulai Iván mélymulcsos kertművelésének képzései is a faluban zajlanak, érdemes tájékozódni a módszerről, a kapcsolódó programokról: https://www.ecolinst.hu/
  • Táborok, rendezvények, esküvő, rendezvénytér és terem: Gömörszőlősön a turisztika közös szívügye minden szállásadónak és érintettnek, olajozottan együttműködve, akár 80 fős szálláskapacitással, akár nagyobb rendezvényeknek, táboroknak, esküvőknek is méltó, egyedi helyet tudunk adni. 
  • konyha és étterem kiváló, viszont előzetes megrendelésekre tudnak csak főzni, állandó nyitvatartás nélkül. Vígh Andrea, az Ökológiai Intézet konyháján mestere a kreatív, fenntartható és organikus konyhának, helyi alapanyagok felhasználásával, bármilyen igénynek megfelelően süt és főz. Hidegtálak, torták, glutén és laktózmentes étkek is rendelhetők. érdeklődni: rea.vigh@gmail.com Szívből ajánljuk!
  • Rendezényterem, közösségi tér: Két épület is lehetőséget kínál a nagyobb társaságok befogadására. Az Ökológiai Intézet rendezvényterme (60 fős, tömegkályhával, projektorral, teakonyhával, járólappos burkolással), valamint a 2020.-ban átadott új közösségi épület, a Szíves-fogadó is bérelhető (80 fő, padlófűtéssel, tömör tölgyfaparkettával és nyitott gerendás szerkezettel, teakonyhával). Utóbbi tánctáborokjógatáborok igényeinek figyelembevételével került tervezésre.
  • Bolt, vásárlás, helyi termékek az asztalra: Teljesen megújult, és étkezőterasszal kibővített helyi termékes vegyesbolt, kávézó, alkalmanként koktélbár. Fiatalos lendülettel, helyi kistermelői termékekkel, Szuhafői termelői friss sajttal és tejtermékekkel, mangalica húsáruval, válogatott borkínálattal, és kiváló kávéspecialitásokkal.
  • Számos helyi programlehetőség: erdőfürdő, jóga, egyéni lovasoktatás, gyógynövénygyűjtő túra, határjárás, néprajzi idegenvezetéses "faluséta", kézműves foglalkozások széles választéka kicsiknek és nagyoknak.